Rövid összefoglaló a Nógrád Megyei Értéktár Bizottság munkájáról, "hitvallásáról"

A magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló 2012. évi XXX. törvény 4. § (2) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2013 júniusi ülésén 70/B/2013. (VI. 6. ) Kgy. határozatával megalakította a Nógrád Megyei Értéktár Bizottságot.


A Bizottság felépítése a következő:
elnök: Barna János Béla,
alelnök: Borenszki Ervin,
tagjai: Varga Krisztina, Gácsi Péter, dr. Barta László.


A Bizottság munkájába – a jogszabály erejénél fogva – szoros együttműködés keretében bevonja a Nemzeti Művelődési Intézet Nógrád Megyei Irodáját.

A Bizottság döntéseinek előkészítését egy állandó véleményezői kör segíti, mely a Szakmai Munkacsoport. Emellett a Bizottságnak lehetősége van rá, hogy egyedi ügyekben más szervezetet, szakértőt eseti jelleggel bevonjon álláspontja kialakításához.
A Bizottság munkaszervezeti teendőit a Nógrád Megyei Önkormányzati Hivatal látja el.

A Bizottság első ülését 2013. december 19-én tartotta. Ugyanezen napon a közgyűlés döntött arról, hogy levédeti a ,,Nógrádikum” elnevezését, illetve megtervezteti azt a logót, mely kellőképpen kifejezi e szó mély, a megye összetartozását, újraéledését kifejező jelentését. Mindez annak érdekében történik, hogy az az ,,érték”, mely felvételt nyer a Megyei Értéktárba, minél magasabb rangra kerüljön a megye életében, és mással össze nem keverhető, egyértelműen beazonosítható jelképpel rendelkezzen.

Az ,,értékeket” nyolc szakterületre lebontva kell besorolni, ezek a következők:
a) agrár- és élelmiszergazdaság
b) egészség és életmód
c) épített környezet
d) ipari és műszaki megoldások
e) kulturális örökség
f) sport
g) természeti környezet
h) turizmus és vendéglátás.

Ahhoz, hogy megfelelően működjön a Megyei Értéktár rendszere, első lépésben arra van szükség, hogy javaslat érkezzen a Bizottsághoz, amely ezek után meg tudja ítélni, hogy az a javasolt ,,érték” a Megyei Értéktárba kerülhet-e, vagy esetleg arra is érdemes, hogy a magyar nemzeti értékek, a hungarikumok közé kerüljön javaslásra. Ezt bárki (magánszemély, jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság) a www.nograd.hu honlapon a Nógrád Megyei Értéktár menüpontjában feltöltött nyomtatvány segítségével meg tudja tenni a Biztosság felé.

Kiemelten ösztönözzük a megye lakosságát arra, hogy a környezetükben, az általuk ismert/elismert értékeket javasolják a Megyei Értéktárba, hiszen nincs annál fontosabb, minthogy megismerjük és elismerjük saját értékeinket.

További információk:

2012. évi XXX. törvény - a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról

114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelet - a magyar nemzeti értékek és a hungarikumok gondozásáról

Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése – 70/B/2013. (VI. 6.) Kgy. határozata

Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése – 130/2013. (XII. 19.) Kgy. határozata

NÓGRÁD MEGYEI ÉRTÉKTÁR BIZOTTSÁG