Felhívás kedvezménnyel elszámolható földgázigényléssel kapcsolatban
Tisztelt Pásztói Lakosok!
Tájékoztatom Önöket, hogy a 259/2022.(VII.21) számú Kormány rendelet 7/A §-a módosult, amely alapján az „ún. többgenerációs lakások esetében” a kedvezménnyel elszámolható földgázmennyiség igénylése az eddigiektől eltérően olyan lakások esetében is lehetségessé válik, amelyek nem rendelkeznek külön bejárattal. Az említett jogszabály megváltozott szövegét az alábbiakban idézem:
„7/A. § (1) Ha a társasháznak, lakásszövetkezetnek nem minősülő lakóépületben, ingatlanon, ingatlan-együttesben, vagy az önálló mérési pontot (felhasználási helyet) képező, a társasház alapító okirata szerinti társasházi albetéten belül több, de legfeljebb négy, az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet (a továbbiakban: OTÉK) 105. §-a szerinti lakás rendeltetési egység (a továbbiakban: lakás rendeltetési egység) található, a települési önkormányzat jegyzője (a továbbiakban: eljáró hatóság) kérelemre 8 napon belül hatósági bizonyítványt állít ki mérési pontonként (felhasználási helyenként) a lakás rendeltetési egységek számáról.

Tájékoztatás
Tisztelt Iparűzési adó alanyok!
Ezúton tájékoztatjuk, hogy az adózók 2023. év január 1-jétől a helyi iparűzési adó devizában történő megfizetéséről szóló 366/2022. (IX. 26.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) alapján a helyi iparűzési adót euró vagy amerikai dollár devizanemben is megfizethetik.
Az új szabály egyszerűsítést jelent azoknak a cégeknek, amelyeknek bevétele részben vagy teljes egészében devizában érkezik be. A Korm. rendelet által biztosított új lehetőség – elsősorban az említett cégek számára - megkönnyíti az önkormányzatok felé teljesítendő helyi iparűzési adó befizetését. A szabályozás alapján ezt a helyi adót 2023. január 1-jétől kezdve már nemcsak forintban, hanem amerikai dollárban vagy euróban is be lehet fizetni. A devizában történő befizetés lehetősége minden cég számára elérhető lesz.

Tájékoztató földgáz-kedvezmény igényléséről
Tájékoztatás a családi fogyasztói közösségek földgáz-kedvezményeinek igénybevételéhez szükséges hatósági bizonyítvány kiállításához
A 259/2022. (VII. 21.) Korm. rendelet alapján, ha egy társasháznak, lakásszövetkezetnek nem minősülő ingatlanban legfeljebb négy lakás rendeltetési egység található, a lakásegységek számáról a jegyző hatósági bizonyítványt ad ki a családi fogyasztói közösségekre vonatkozó kedvezmények igénybevételéhez.
A hatósági bizonyítvány kiállításához az alábbiak benyújtása szükséges magánszemélyektől papír alapon az ügyfélszolgálaton, vagy postán, vagy e-papíron, ügyfélkapun keresztül, cégektől pedig kizárólag cégkapun keresztül:

- KÉRELEM, amely tartalmazza az ingatlan, a lakások címét, a kérelmező nevét, címét, telefonszámát, e-mail címét, nyilatkozatát a kormányrendeletben meghatározottaknak megfelelően a lakóegységek számáról.
- Amennyiben van, használatbavételi engedély.
- A lakások alaprajza szintenként, amely lehet kézzel rajzolt is, de arányos.
IPARI CSARNOK FEJLESZTÉS A DÉLI IPARTERÜLETEN
Terület és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) |
![]() |
|
IPARI CSARNOK FEJLESZTÉS A DÉLI IPARTERÜLETEN | ||
A kedvezményezett neve: | Pásztó Városi Önkormányzat | |
A projekt címe: | IPARI CSARNOK FEJLESZTÉS A DÉLI IPARTERÜLETEN | |
A szerződött támogatás összege: | 143,13 millió forint | |
A támogatás mértéke (%-ban): | 100 | |
A projekt azonosító száma: | TOP-1.1.1-16-NG1-2018-00008 |
A Pásztó Mátrakeresztesi művelődési ház energetikai korszerűsítése
Terület és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) |
![]() |
|
A Pásztó Mátrakeresztesi művelődési ház energetikai korszerűsítése | ||
A kedvezményezett neve: | Pásztó Városi Önkormányzat | |
A projekt címe: | A Pásztó Mátrakeresztesi művelődési ház energetikai korszerűsítése | |
A szerződött támogatás összege: | 38 696 646 forint | |
A támogatás mértéke (%-ban): | 100 | |
A projekt azonosító száma: | TOP-3.2.1-16-NG1-2017-00060 |
„Tisztítsuk meg az Országot!” projekt I. ütem
Illegális hulladéklerakók felszámolásának támogatása 2020.
Támogató: Belügyminisztérium
Támogatott: Pásztó Városi Önkormányzat
Támogatási összeg: 5 149 850 Ft
Támogatott tevékenység: Pásztó város területén található illegális hulladéklerakók felszámolása.
A támogatott tevékenység helyszínei:
• Dankó utca mentén (Hrsz. 800/1) 250 m2-en 76 m3
• Nyikom utcai hulladékgyűjtő helyén (Hrsz. 903) 30 m2-en 5m3
• Vezér utcában (Hrsz. 0115/8) 50 m2-en 10 m3
• Patak utcában és az út menti árok területén (Hrsz. 1005/1 és 940) 200 m2-en 10 m3
• Kastélykertben (Hrsz. 430) 30 m2-en 5 m3
• Park utcában (Hrsz. 365) 10 m2-en 5 m3
A pályázat segítségével megvalósulhatott a fent felsorolt területeken felhalmozódott összesen kb. 111 m3 illegális hulladék összegyűjtése, hulladéklerakóba történő elszállítása, kezelése.
A hulladékmentesítési munkák 2021. január 21-ével fejeződtek be.
NYERTES PROJEKTJEINK
Terület és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) |
![]() |
|
Pásztó Hasznos művelődési ház energetikai korszerűsítése | ||
A kedvezményezett neve: | Pásztó Városi Önkormányzat | |
A projekt címe: | Pásztó Hasznos művelődési ház energetikai korszerűsítése | |
A szerződött támogatás összege: | 26 809 700 forint | |
A támogatás mértéke (%-ban): | 100 | |
A projekt azonosító száma: | TOP-3.2.1-16-NG1-2017-00059 |
SAJTÓKÖZLEMÉNY
2020. június 26.
Pásztó Városi Önkormányzat „A Pásztó Mátrakeresztesi művelődési ház energetikai korszerűsítése” című, projektje 29,99 Millió Ft európai uniós vissza nem térítendő, 100%-os támogatási arányú forrást nyert el a Széchenyi 2020 Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból. A beruházás elkészült és a felújított művelődési ház átadása 2020. május 26-án megtörtént.
A fejlesztés céljának megfelelően megvalósult a külső falak homlokzati és a padlásfödém szigetelése, a nyílászárók cseréje, a kondenzációs- és elektromos kazánok beépítése, napelemek elhelyezése, az elektromos-és fűtés hálózat korszerűsítése, az akadálymentesített mosdó és akadálymentes parkoló építése.
A beruházásnak köszönhetően az épület CC energetikai minőség szerinti besorolást kapott, így csökkenni fog az épület károsanyag kibocsájtása és megújuló napenergia kerül felhaszná-lásra. Ezáltal az önkormányzat hosszú távon tudja biztosítani a közszolgálatokhoz (művelődés, orvosi ellátás) való gazdaságos és kulturált hozzáférést a településrész lakosai részére.
A felhívás megnevezése: | Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése, TOP-3.2.1-16 |
A projekt azonosító száma: | TOP-3.2.1-16-NG1-2017-00060 |
A projekt helyszíne: | 3082 Pásztó (Mátrakeresztes), Kékesi út 104., hrsz:4833 |
A kedvezményezett neve: | Pásztó Városi Önkormányzat |
Kivitelezés határideje: | 2020. május 31. |
További információ kérhető:
Mészáros Sándor Városfejlesztési Osztály
sandor.meszaros@paszto.hu
06 32/460-090
SAJTÓKÖZLEMÉNY

2020.06.03.
Pásztó Városi Önkormányzat "Pásztó Hasznos művelődési ház energetikai korszerűsítése" című, projektje 26,81 Millió Ft európai uniós vissza nem térítendő, 100%-os támogatási arányú forrást nyert el a Széchenyi 2020 Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból. A beruházás elkészült és a felújított művelődési ház átadása 2020. március 26-án megtörtént.
A fejlesztés céljának megfelelően megvalósult a külső falak homlokzati és padlásfödém szigetelése, a nyílászárók cseréje, a kondenzációs és elektromos kazánok beépítése, napelemek elhelyezése, az elektromos-, ivóvíz- és fűtés hálózat korszerűsítése, az akadálymentesített mosdó és akadálymentes parkoló építése.
A beruházásnak köszönhetően az épület CC energetikai minőség szerinti besorolást kapott, így csökkenni fog az épület károsanyag kibocsájtása és megújuló napenergia kerül felhasználásra. Ezáltal az önkormányzat hosszú távon tudja biztosítani a közszolgálatokhoz való gazdaságos és kulturált hozzáférést a településrész lakosai részére.
A felhívás megnevezése: | Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése, TOP-3.2.1-16 |
A projekt azonosító száma: | TOP-3.2.1-16-NG1-2017-00059 |
A projekt helyszíne: | 3065 Pásztó (Hasznos), Alkotmány út 155., hrsz:3437 |
A kedvezményezett neve: | Pásztó Városi Önkormányzat |
Kivitelezés határideje: | 2020. május 31. |
További információ kérhető:
Mészáros Sándor Városfejlesztési Osztály
sandor.meszaros@paszto.hu
06 32/460-090
SAJTÓKÖZLEMÉNY
2020. április 27.
A koronavírus által okozott kényszerszünet után folytatódnak Mátrakeresztesi városrész művelődési házának energetikai jellegű felújítási munkái. A projekt a Nógrád Megyei Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP-3.2.1-16-NG1-2017-00060) vissza nem térítendő támogatásaiból valósul meg. Meg kell jegyezni, hogy a közel 30 Millió Ft nagyságú vissza nem térítendő támogatás mellett, Pásztó Városi Önkormányzat jelentős mértékű saját erővel támogatja a megvalósítást.
A Mátrakeresztesi városrész lakói nagy érdeklődéssel figyelik a művelődési ház körül zajló munkálatokat.
Ez idáig megvalósult az épület nyílászáróinak cseréjére, a külső hőszigetelés, a tetőszerkezet részbeni bővítése, a homlokzati cserép cseréje, a padlásfödém hőszigetelése és a napelemek elhelyezése. Folyamatban van a gáz- és az elektromos kazánt is tartalmazó új fűtési rendszer, a művelődést szolgáló épületrészekben az új elektromos hálózat kiépítése, valamint az akadálymentes mosdó kialakítása.
A teljes körű akadálymentesítés, valamint az akadálymentes parkoló kiépítése a projekt befejező szakaszában kerül megvalósításra.
A projekt tervezett befejezése 2020. május 31., melyet a műszaki átadás-átvétel fog követni.
A művelődési ház- és orvosi rendelő ilyen színvonalú fejlesztésével az önkormányzat hosszú távon tudja biztosítani a közművelődési és az egészségügyi szolgálatokhoz való gazdaságos és kulturált hozzáférését a településrész lakosai részére.