Pásztó fekvése
Pásztó város a Nyugati-Mátra lábánál, a Zagyva-folyó és a Kövecses-patak által határolt dombháton települt. A város tengerszint feletti magassága 171 méter. A törmelékkúp által alkotott dombhát 10-30 méter magasan emelkedik ki környezetéből, s nyugatról a Zagyva-folyó völgye, keletről pedig a Mátra 700-800 méteres hegykoszorúi határolják. Északról és délről a Zagyva-folyó völgye nyitott. Már a középkorban a város egyik területének legmagasabb pontját a templom és az apátság foglalta el, s tőlük keletre egy törttengelyű főút mellett, majd az ebből kiinduló mellék és összekötő utak mentén terebélyesedett ki Pásztó városa. Pásztóhoz tartozik Hasznos község a tőle több kilométerre lévő külterületi lakott hellyel, Mátrakeresztessel, régebbi nevén Alsóhutával. Az utóbbi 30 év építkezései főleg a Homok és Fenek nevű dűlőkben folyt, kertesházas beépítéssel. A belváros területén a régi földszintes házak helyén többszintes bérházak épültek. Természeti adottságok, értékek A Zagyva-völgye az összekötő út az Alföld és a Délvidék között. Ennek középtáján jó domborzati viszonyok mellett, a vulkanikus talaj hamar a szőlőművelés egyik központja lett, amely megalapozta az ezen a tájon lévő települések sorsát. A város könnyen elérhető az M3-as autópályáról, Hatvannál lekanyarodva mintegy 20-25 perces autóúttal, a 21-es számú főközlekedési úton. A kellemes környezet - a Mátrába vezető közlekedési út innen vezet a hegység magasabb pontjaira - hamar a turizmus kedvelt célpontjává tette a települést. A Kövecses-patak felduzzasztásával kialakított Hasznosi-tározó, a Zsiló-völgy, a Mátrakeresztesről kiinduló gyalogos ösvények kellemes tájra vezetik a turistákat. Erdői a meleget kedvelő tölgyes, cser, s fentebb pedig gyertyános, bükkös elegyekből állnak. Az ipari üzemek messze vannak, levegője tiszta, kellemes. Termálvize a nyári hónapokban kellemes fürdőzést nyújt.