Népszokások, hagyományok

Pásztói népszokások, hagyományok Pásztó életében évszázadokon át a városi jelleg volt a domináló, mégis az emberek szokásaiban és erkölcseiben a falusi szokások érvényesültek. A következő érdekességek szájhagyomány és írásos emlékezések alapján, Pintér Nándor gyűjtéséből valók. A múlt század közepéig a város kapuján mamutmaradványokat őriztek, amelyeket a babonás elöljáróság akasztott ki. A Nemzeti Múzeum több ilyen megláncolt csontot őriz. Az egyik Pásztó kapuján függött, innen került a kiállítóhelyre. Valószínűleg ehhez a hagyományhoz kapcsolódik a Cserháti részen található Csontfalu elnevezés is. Az adat azért is figyelemre méltó, mert száz évvel ezelőtt még önálló település volt, ma pedig emlékét csupán a neve, a Harangoskút és néhány falmaradvány, a szántás során előkerülő XIII. századi cserépdarabok őrzik. A századforduló idején az egyes társadalmi osztályok között meglévő ellentét nemcsak vagyoni, hanem területi szempontból is tapasztalható volt Pásztón. Ezek szerint a bügei paraszt nem szívesen érintkezett a Kutriban lakókkal, az alvégiek a felvégiekkel. A bügei gazda azt tanácsolta a fiának: "A patakon túlról ne nősülj!" A Malom-patak volt az a határvonal, amely a pásztói parasztokat két különböző kasztra osztotta. Vasár- és ünnepnaponként a szokásos legényestéken nem volt tanácsos a bügei legénynek a Kutriban lakó lányt hazakísérni, mert a felvégi legények megverték, megkéselték. Életmódjukban, szokásaikban a parasztok ragaszkodtak leginkább a hagyományokhoz. Ez a családi és társadalmi életükben még nem volt hátrányos, de a gazdálkodásban annál inkább, mivel földjeiket annál inkább, mivel földjeiket az apától és a nagyapától tanult módon művelték. A század eleji lakásviszonyok itt-ott még ma is megfigyelhetők. A régi parasztházak, amelyeket általában vályogból építettek, alacsonyak és szűkek voltak. A helyiségek padlózata döngölt föld volt, melyet hetente trágya és sárgaföld keverékével mázoltak. Az ablakok kicsinyek voltak. A nagyobb házak kétszobásak, az első szobát nem használták, csak ha súlyos beteg, esetleg gyermekágyas volt a háznál. A két szoba között volt a melegkonyha, meg a pitvar. A tűzhely szabadkéményénél meg a kemence. A hátsó szoba mögött a kamra, az udvaron kisebb házikóban a nyári konyha. Mellette ólak, istállók, kis virágoskert a ház előtt, az udvar mögött nagyobb konyhakert és gyümölcsös. A lakás berendezése egyszerű volt, a legszükségesebb bútorokkal. A konyhában 2-3 szék, egy asztal, egy pad, amelyen vizesvödröket tartottak (ezt nevezték a pásztóiak "rocskának"). A falakon sok díszes tányért tartottak. A farsangi táncmulatság az ebéd után kezdődött, és éjfélig tartott. A bálban táncoló fiataloknak a kocsonyát és a sonkát ezekben a tányérokban vitték. A konyhai szabadkémény felett lévő kis tetőt orbitnak nevezték. Nemcsak a kémény, hanem a konyha boltozata is fekete volt a koromtól. A kéményt a szalonna, a sonka és a kolbász füstölésére használták. A szobában volt a tulipános láda, melyben a fehérneműt tartották. A felsőruhákat falba vert szögekre, a csizmát a mestergerendára akasztották. A nyoszolya fából készült, s a házastársak egy ágyban aludtak. Az asztal mellett karoslóca és néhány szék volt. A csizmalehúzó bakot az ágy alatt tartották.A kamrában tárolták a káposztás hordót és ahol nem építettek pincét, ott a boroshordókat is. A lisztet hatalmas deszkaládában tárolták. Ezt a ládát hombárnak nevezték. A kamrában gerendákba vert Szögeken lógott a szalonna, a kolbász, a sonka és az oldalas. A zsíros bödön és a fűszeres dobozok részére polcot akasztottak a falra. A főzést az asszonyok végezték. Az elkészült ebédet kivitték a mezőre és még dolgozni is ott maradtak. Hétközben általában levest és főtt tésztát ettek. Húsos ebéd csak ünnepnapokon került az asztalra. Nyáron baromfit, télen disznóhúst fogyasztottak. Zöldféléket keveset használtak. Különleges ételeik voltak: a ganca, a görhe, a málé, a bodak, a túrós- és káposztás lepény, habart bableves, a kapros lepény. A népviselet az első világháború után szinte teljesen eltűnt. Csak néhány helyen őriznek egy-két darabot a ruhák közül. A nők vattásszoknyát, alatta 4-5 alsószoknyát hordtak. A csipkés ujjú fehér blúz alatt inget, fölötte pruszlikot viseltek. A szoknya elé kötényt kötöttek. A lányok vállra színes selyemkendőt, a hajukba szalagot tettek, lábukra harmonikás csizmát húztak. A nyakukat kaláris, többszörös gyöngysor díszítette. Fejkendőt csak az idősebb asszonyok hordtak. A fiatalasszonyok aranyos főkötőben jártak, de ezt csak vasárnap viselték, mert annak felkötése hosszadalmas volt és nagy vesződséggel járt. A legények 19-20, a lányok 17-18 évesen házasodtak. Az udvarlás a kertek alatt, vagy a kapuban történt az ún. legényesteken: kedden, csütörtökön, vasárnap. Az eljegyzést kisebb lakomával ünnepelték. Vacsora alatt a fiatalok jegykendőt váltottak. A lakodalom már nagyobb méretű volt, sok vendéggel, bőséges vacsorával, reggelig tartó vigalommal. A lányos és a fiús háznál egyaránt volt lakodalom. A menyasszonytánc után éjfélkor a két násznép kölcsönösen meglátogatta egymást. Ezt az éjfél utáni menetet hériznek nevezték. A lakodalom után egy évre rendszerint megszületett az első gyermek. A szülésnél bábaasszony segédkezett. Nagy volt a gyerekhalandóság. Egy-egy családban 8-10 gyermek született, de csak 4-5 maradt életben. A népszokások közül a betlehemjárást és a verses névnapi köszöntőket, valamint a vidám disznótorokat érdemes megemlíteni. A disznótorok idején a köszöntőket vidám strófákkal illették: "Megdöglött-e a disznó? Maradt-e a hurkájából? Adjanak egyet, mert a maradék nem jó lesz!" Disznóvágás után hagyomány volt a vidám farsangolás. A húsvéti öntözködés alkalmából a lány süteménnyel és borral kedveskedett a legényeknek. Május 1-én pedig a legények "májusfát" (májfát) állítottak a lányos ház kapujához. Az aratás befejeztével szép kalászkoszorúval köszöntötték az arató gazdát. Az új kenyér megszegésénél a gazda megcsókolta a kenyeret, s minden családtagnak szelt egy darabot. A szüreti bál mindig vasárnaponként, délután három órakor kezdődött, vidám, tréfás felvonulással. Nagy jelentőségű volt a pásztóiak életében a vásár napja is amelyet évente többször tartottak: húsvétkor, cseresznyeéréskor, aratáskor, Lőrinc-napján, ősszel és karácsony előtt. A vásár napján a szomszéd falvak ismerőseit látták vendégül. Pásztón, mint másutt is, több egynevű család élt. Ezek megkülönböztetésére ragadványnevet adtak egyes családoknak: Reták, Deus, Nyakastök, Bakszunyog, Babszem, Kukár, Szivaros, Milliomos, Birinyi, Cirok, Tűzkő, Pikó, stb…. Ezek többsége még ma is használatos. A pásztóiak szerettek tréfálkozni, viccelődni és ha egymást ugratták, nem haragudtak meg érte. Voltak közöttük elmés tréfamesterek, akik egy kancsó borocska mellett, egész este elszórakoztatták társaikat. A népköltés emlékei még nincsenek összegyűjtve, pedig Kodály Zoltán is járt erre gyűjtő úton és a következő népdalt Pásztón gyűjtötte: "Erdő mellett estvéledtem, subám fejem alá tettem, összetettem két kezemet, úgy kértem jó istenemet: Én istenem adjál szállást, mert meguntam a járkálást. A járkálást, a bújdosást, az idegen földön lakást." Felhasznált irodalom: Városportré (Pásztó bemutatkozik)